Kedves olvasó és érdeklődő, szeretném neked bemutatni az én történetem, amiben Ági nagyon sokat segített. Hálás vagyok neki, mert sok-sok hátráltató blokkot oldottunk együtt.
Én egy 28 éves srác vagyok, aki mindig is nagyon érzékeny ember volt.
Sokat bántottak az iskolában. Csúfoltak az öltözékem miatt, meg azért, mert butább voltam az átlagnál, hiperaktív, szóval minden szinten kilógtam a sorból.
Sajnos mindig az érdektelen gyerekekkel és a butákkal azonosítottak, raktak össze a tanáraim általános iskola alsó tagozatában. Osztályt is kellett ismételnem, és sajnos a legrosszabb közösségbe kerültem, ami nem felemelt, hanem lehúzott engem. Volt, hogy a kisegítő iskolába szerettek volna átíratni, de a bizottság, aki elé kerültem, nem engedte és édesanyám sem egyezett volna bele.
Volt mindenféle tanulási nehézségem: diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia, amit csak el lehet képzelni. Nem véletlen, hogy mindig a buták közé soroltak és beültettek a hátsó sorba. Pedig csak figyelemre és törődésre lett volna szükségem a családomban és az osztályomban egyaránt.
Ezen történések alatt rengeteg blokkom, gátam, visszafogó tényezőm alakult ki az évek alatt, és nem volt elég az iskolai bántalmazás testileg és lelkileg, egy autó is elütött a zebrán, épp a házunk előtt, iskolába menet. Alsós voltam még, emlékszem rá, hogy két néni vitt be az iskolába a nagy koppanás után. Volt ijedelem és riadalom, de emlékeim szerint nem lett fizikai bajom. A jelenlegi tudás birtokában ma már rálátok, hogy ez volt az egyik olyan trauma, amit az agyam nem tudott feldolgozni, és ami a későbbiekben nehezítette az életemet.
Szerencsére, ahogy felsős, majd középiskolás lettem, mindig voltak tanárok, akik felkaroltak, mellém álltak és meglátták a tehetségemet. A tanulási nehézségeim is javultak egy kicsit, a figyelemzavar is alábbhagyott, ahogy idősödtem. 2016-ban elkezdtem vezetni tanulni ezekkel a tanulási nehézségekkel és blokkokkal. Az elméleti rész meglett nagynehezen, második alkalommal át is engedtek. Viszont a vezetésnél már nem volt ekkora szerencsém. Közeledett a 30. óra és én még mindig nem tudtam az úton tartani az autót biztonsággal. Egy nagyon türelmes, jó oktatót kaptam, aki biztatott, de nagyon apró lépésekben haladtunk előre. A kudarcok miatt egy idő után abbahagytam. Jött a szakmunkás vizsgáim időszaka, és úgy voltam vele, elég nekem az a stressz is. Abban az évben nem is vezettem többet, mert jött a nyár és nem volt időm és energiám sem, az újabb kudarcokhoz. Már kezdtem rájönni, hogy ez nem egy hétköznapi bénaság, mert a feladatot össze tudtam rakni, csak lassan és hatalmas nagy stresszel, ami ugyebár az utakon nagyon balesetveszélyes.
Ezután tudtam meg, hogy Ági, akit régebbről ismertem, elsajátította a wingwave technikát. Ez azért volt jó, mert ismertem ezt a technikát beszélgetésekből, sikertörténetekből, de az ország másik felén volt wingwave coach, akihez nekem nem volt lehetőségem eljutni. Emlékszem, azért dolgoztam nyári munkán, hogy legyen pénzem ülésekre és a vezetés pótórákra, és mihamarabb feldolgozzuk azokat a blokkokat, amik gátoltak engem. Az első ülésen átbeszéltük hogyan is működik a wingwave technika, majd elkezdtünk egy témán dolgozni. Emlékszem volt sírás, nevetés és rengeteg érzet a testemben. Rettenetesen elfáradtam, emlékeim szerint végigaludtam egy napot. Ezután jött a következő vezetés órám, ami egy fokkal jobb volt, pedig még nem is dolgoztunk konkrétan ezzel a témakörrel.
A következő alkalommal mondtam Áginak, hogy ezzel dolgozzunk, mihamarabb meglegyen a jogosítványom. Mivel volt egy autóbaleset, ami az iskolához és a tanuláshoz köthető, ezáltal alakult ki bennem egy gát, egy blokk. Abban nyilvánult meg a vezetésnél, hogy nem volt jó a koordinációm, amivel amúgy nem volt bajom a hétköznapi életben. Nem tudtam figyelni és az úton tartani az autót, nem raktam össze a képet elég gyorsan, hogy mit is kell csinálni a volánnal, hiába tudta a tudatos elmém. A tudatalattimban volt a baj, amire rájöttem és a második ülésen ezzel dolgoztunk.
Végig mentünk minden lehetőségen, ami ehhez kapcsolódik. Újra elfáradtam, de meg is könnyebbültem. Jött a következő vezetés óra… Csodák csodájára, mintha elvágták volna azt, ami eddig semmikképp nem ment jól. Hihetetlen mennyire más volt az a vezetés óra! A blokk megszűnt. Nem akartam hinni a testemnek, hogy így is tud működni. Fellelkesülve sorra vettük a tanulási nehézségeket is, és még könnyebben ment a vezetés, elkezdtem élvezni. Második alkalommal sikeresen levizsgáztam. Jogosítványt szereztem úgy, hogy nem is volt autó a családban. Utána évekig nem ültem volán mögé, de azóta már van saját autóm, és imádok vezetni. Kikapcsol, nem okoz komoly stresszt, mint az elején a blokkokkal.
Volt jó pár ülésem még ezek után is, a tanulási, párkapcsolati nehézségek és a családi háttér miatt, amiket úgyszintén oldottunk. Könnyedebb lett az életem, mert Ági segítségével a terheket sikerült elengednem. Jobban megy a tanulási folyamat is, és folyékonyan olvasok, ami azelőtt lehetetlen volt. Sok sikert elértem már, mivel ezeket a lelki nehézségeket nem kell cipelnem a vállamon. Az üléseken mindig jeleztem Ági felé, hogy mit érzek a testemben és ez segített, mert így a közös munka hatékonysága is növekedett.
Érdekes visszagondolni, hogy mennyire egyszerű és könnyű dologgal lehet oldani a több éves vagy születés óta hordozott gátló tényezőket, blokkokat. Nagyon hálás vagyok Áginak, mert szó szerint megmentette az életemet, egy csomó nehézségtől szabadított meg.
Kedves olvasó, köszönöm, ha végig követted a történetem és örömmel tölt el, ha ezzel segíthettem neked a döntés meghozatalában. A lehető legjobb helyen jársz, ha kézzelfogható megoldást szeretnél azokra a problémákra, amelyekkel egyedül nem tudsz megbirkózni. Ági támogatóan, bizalommal és türelemmel áll mindenkihez, akinek segítségre van szüksége. Én csak ajánlani tudom a személyét és azt a technikát, aminek a birtokában van. Kivételes lehetőség az ember életében, csak az a kérdés, hogy élünk-e vele.

Ricsi